2017. szeptember 1., péntek

Szarvasi vízi nap

Ha Szarvas akkor mi jut eszünkbe? Arborétum? A történelmi Magyarország közepe? Capitoliumi farkas? Na jó, esetleg a szarvasi kávéfőző? Mi most nem ezekért mentünk.

Reggel, jó időben indultunk, hogy a több mint 100 km-es autóutat magunk mögött hagyva, időben odaérjünk a Szarvasi-Holt-Körös partjára. Egy kisebb evezős túrára készültünk ugyanis, egy helyi evezős sporttelep segítségével, ahonnan a vízi eszközöket béreltük.

Kis várakozás után ki is nyílt a telep ajtaja és már mehettünk is a várva várt vízi útra. Persze azért nem ették ilyen forrón a kását. Egy kis válogatásba tellett mire a megfelelő csónakokat kiválasztotta a társaság. Volt köztük ugyanis gyors de borulékony, lassabb de stabilabb, és egészen stabil, felfújható. Szóval kellett egy kis idő mire mindenki elkészült a választással, vízre kerültek a járművek s aztán start!

A vízre szállás pillanatai

A beülés után rögtön északnak vettük az irányt a holtág kanyarulatában. Friss erővel ment az evezés, egészen a körülbelül 1 km-re levő strandig. Gyors kikötés és már ugrás is a vízbe … Na de mégsem. Nem volt annyira bizalomgerjesztő a víz tisztasága a partszakaszon, ezért néhányan húzódoztunk a megmártózástól. Egészen addig, míg meg nem jelent egy helyi kerékpáros gyerekcsapat, akik nagy vidámság közepette kezdték a fürdőzést. Hát ők már csak tudták mit csinálnak! Így már mi, idegen evezősök is bemerészkedtünk. 

Pihenő a strandnál

Mikor mindenki kifürödte magát aki akarta, visszafordultunk az evezéssel délnek. Így már másodszor kellett elsiklanunk egy nagyon szépen tervezett fahíd alatt, amiről látványosan, időnként, széles sugarú vízpermetek omlottak alá. Ám mikor a sétahajó érkezett, mindig elállt, így arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy a hajóból irányítható. Mi azonban nem tudtuk megállítani, s néhányan át is eveztünk alatta. 

Evezés a permetek alatt

A locsolástól felfrissülve haladtunk , mikor néhány száz méter múlva, egy piros lámpás áteresz állta utunkat. Az evezéssel megtorpanva itt visszafordultunk.

Fordulás

Éppen ideje is volt már a megfordulásnak, mert korogtak az evezős gyomrok s valamit kellett beléjük táplálni, hogy tovább lehessen folytatni a napot. Egy korlátlan fogyasztású étkezőhelyen költöttük el az ebédet. A forró, víz feletti levegő és napsütés után jól is esett már az étel s a hideg sör.

Az ebéd előtti kör

Ebéd utáni tovasuhanás a vízi színpad előtt

Tele gyomorral ismét északnak fordítottuk az evezőket, hogy hosszasabb lapátolás után, elhaladva az arborétum kerítése mellett, megérkezhessünk a történelmi Magyarország közepéhez. Nem kalkuláltam be teljesen a lehetőséget, de sikerült megkeresni a GCSZJT-Szarvasi Jeltorony geoládát is ezen a helyen. A megpihenéssel együtt, tartottunk egy rögtönzött mentőmellény próbát is, hiszen többünknek még nem volt tapasztalata, mit is tud egy ilyen eszköz. A próba remekül sikerült, a mellények mindenkit fenntartottak!

Kikötő a történelmi Magyarország közepén

Visszafelé a vízi úton még benéztünk az arborétum erre nyíló bejáratán s megcsodáltunk egy-két parti villát.

Az arborétum vízi bejárata

Romantikus hangulat a parton

Péntek kora este lévén, ekkorra már kissé megélénkült a vízi élet a holtágon. Több lett a sétahajó találkozás, megjelentek az evezős profik, akik hozzánk képest szárnyashajóként suhantak a vízen, s az úszó fejek is többen lettek a víz tetején. Mindenesetre mi a napvégi kikötéskor, 10 km evezés után, egy kellemes vízi napot tudhattunk magunk mögött.

Vissza az Ótemplom s a kikötés felé

Az ebéd utáni kör



2017. augusztus 28., hétfő

Mátrai napok

A Mátrában sok helyet nagyon jól ismerünk. Néhány helyen volunk már, de vannak helyek ahol egyáltalán nem. Ilyen pontokon is jártunk a környéken töltött három napban.

Természetesen mint legtöbbször, most is a geoládák voltak a fő célpontok. Remek úti célok ezek a helyek mert az ember olyan részeire is eljuthat a tájnak ahová egyébként nem biztos, hogy merészkedne. A szállást ezúttal Galyatetőn jelöltük ki s innen indultunk körtúraszerűen a környékre, hol ilyen hol olyan színű jelzésen.

Az első délután, rögtön az estebéd elfogyasztása után – mintegy annak lejárásaképpen – elindultunk két geoládát megkeresni. GCUTKI-Útszéli kilátás (1/3) és GCSAPA-Sasvári panoráma (1/2). Ezeknél a pontoknál mindjárt meg is tapasztalhattuk azt, ami aztán végig a három napban oly jellemző volt a Mátrára. A gyönyörű panoráma! Úton-útfélen. Kilátás erre, kilátás arra. Nem győztünk ámulni és bámulni. Visszaérkezésünk után a házigazdánk pozitívan meg is jegyezte, hogy micsoda emberek vagyunk! Vacsora után még leszaladunk ide pár kilométerre, hogy szétnézzünk. Hát ezért nem megérte?

Útszéli kilátás Parádsasvár irányába

1. térkép, az első délután útvonala.


A második nap nagyobb túrát terveztünk. Első pontként a mostanában nagyon beharangozott és felújított Galya-kilátó és szállást ejtettük útba (GC2500-Galyatető 2/2). Szerencsére ez az egyik kilátó azok közül, amik felérnek a fák fölé és tényleg lehet belőle kilátni. Ugyan 200-Ft ért, amit ilyenkor nem sajnál az ember annyira, mert érzi, hogy kap is érte valamit. Leginkább kilátást, és teljes rozsdamentességet az utolsó szegig.

Panoráma a Galya-kilátóból észak felé.

Innen a GCMF05-Werbőczy-forrás (2/3) felé vettük az irányt . A forrás szépen csordogált. Ahogy ott megpihentünk – mert asztallal pad is volt – jött egy őszes úr. Először csak vizet vett, de aztán oda sétált s nekünk mint a "fiatalság képviselőinek" elkezdett mesélni, hogy ő gimnazista korában járta ezt a tájat egy tanárával s az osztállyal, most pedig visszatér a kedves helyekre. Hívta az osztálytársait de senkit nem tudott rávenni, így hát egyedül rója az utat. Tiszteltük ezért!

Ennek a napnak harmadik pontja Mátraalmáson várt bennünket (GCMAAL-Mátraalmás 2/4). Mint ahogy a láda leírása is mondja: semmi extra. Fedezd fel a környéket! De mi most inkább továbbindultunk. A faluban megkérdezte egy úr a kapujában pakolászva, hogy merre tartunk. Mondtuk neki, hogy hát csak ide fel a Galyavár felé (GCGALY-Galyavár 2/5). Na akkor én inkább leülök - legyintett és nevetve elindult az udvar felé. Nem értettük. De aztán minden világos lett!

 2. térkép, a második nap útvonala.

Ilyen emelkedőt még nem sokat jártunk! Mindjárt a Vadálló köveknél, a Prédikálószékre (Pilis) vezető út jutott eszünkbe. Nagyon meredek, csupa apró gördülő kő a talp alatt s kapaszkodó csak a fatörzs. Még szerencse hogy segítségül nálunk voltak túrabotjaink. Ezekkel, felfelé menetben egészen járható volt a dolog. Azonban szembe jött lefelé egy család. Több férfi, nők és gyerekek. A férfiak jócskán elöl járva pattogtatták és siettették a hátul gatyafékező nő és aprónépet. Segítség semmi! Meg is állapítottuk, hogy ilyen túravezetőt nem kívánunk senkinek!

A Galyavár sziklái

Ezen a napon már csak egy hely várt ránk. A legérdekesebb és legizgalmasabb. Távol minden turistaúttól, Orosz Mátyás vára (GCOMV-Orosz Mátyás vára 2/6). Azt tudtuk, hogy nem egyszerű odajutni, de hogy ennyire, azt nem. Alapból egy jókora kerülőt kell tenni, mert a sűrű és a meredek hegyoldalak miatt nem lehet minden irányból megközelíteni. Ám mikor már ott van az ember és látja a célt, akkor derül csak ki, hogy egy kisebb völgyön mégis csak át kell verekednie magát, s hogy ne legyen olyan egyszerű, ráadásnak még mellmagasságig érő szúrós bozóttal is meg kell küzdeni. Akkor kérdeztük magunktól, hogy nem lett volna egyszerűbb télen? Lehet, de hát most vagyunk itt! Így hát mentünk. Szó szerint árkon, bokron át!

Kilátás Orosz vár felé menet

Ezt látták Orosz Mátyás várából

Innen, ezen a napon már csak a szállásra vezetett az út. A gps tanúsága szerint 15km-t mentünk. Elég is volt, mert nem mindenhol volt "söprött" az út! Nem kellett este altatni senkit.

A harmadik nap, hazaindulás előtt már csak egy rövidebb, 8km-es körtúrát tettünk Mátraszentlászlóról. 

3. térkép, a harmadik nap útvonala

Elsőként a Tajti-forrás (GCTF-Tajti-forrás 3/2) felé vettük az irányt. A helyet nem érinti jelölt turistaút ezért a gps után kellett mennünk. A forrás szépen felújított, s mondhatni bővizűen folyik. A kis forráskiépítést, Tajti Gábor 28 évesen elhunyt erdész emlékére készítették kollégái.

Mondhatni úgy, hogy erdészeti sztrádán vezetett tovább utunk. A hegyoldalban vezető széles úton közelítettük meg a Bec-kút nevű forrást (GCMF09-Bec-kút 3/3). Meglepődtünk, hogy milyen jó kis hely, padokkal, esőbeállóval. Egy dolgon azonban nem lepődtünk meg. A magyar turista nem tud leszokni a szemetelésről, vagyis arról, hogy az erdőben hagyja a szemetet. Persze forgalmas hely ez mert jelölt erdei kerékpárút is elhalad mellette, s a bicajon gondolom nehéz hazavinni a sok sörös, üdítős és mindenféle más dobozt.

Egy kis pihenő után irány vissza Mátraszentlászlóra, útba ejtve a Vörös-kő kilátót és geoládáját (GCMSZT-Mátraszent-túra 3/4). A kilátóból ismét fenséges panoráma tárult elénk Galyatető felé. 

A kép bal oldalán Galyatető, jobbra Mátraszentlászló.

A túra befejeztével beültünk egy (jééé hétköznap is nyitva van a faluban!) étterembe. A söre mellett ücsörgő fiatal srác már messziről gyanús volt. S mikor megszólítottam beigazolódott a gyanúm. A Kéktúrát járja. Elbeszélgettünk, tapasztalatot és információt cseréltünk. Kevés ilyen fiatal van – állapítottam meg – aki ezt választja más egyéb kényelmesebb elfoglaltságok helyett. Be is vallotta, hogy nem talált még társat hozzá. Nem is egyszerű dolog egész nap hátizsákot cipelni, este ezek után pedig egy sátorban aludni. Becsültem érte! De azért mikor megtudta, hogy 3000-en belül vagyok a Kéktúra teljesítők névsorában, sikerült neki egy kis meglepetést okoznom.

Ezzel a hangulattal búcsúztunk a Mátrától egy időre.


2016. március 20., vasárnap

A Gaja új kilátója

Új kilátója van a Gaja-völgynek! Vagyis már nem is annyira új, mert 2015 decembere óta készen van, de ünnepélyesen csak az idén adták át.

Ezt a kilátást legalább egyszer minden turistának látnia kell, még ha a forgalom miatt nem is lesz igazán kedvenc a hely. Így voltunk ezzel. Lássuk hát!

Már a megközelítés vegyes érzelmekkel bírt. Az ígéretes tavaszi napfény – meg persze az új látnivaló – nagyon sok embert csábított ide ezen a hétvégén. Minden sziklán és úton, emberek és emberek. Elgondolkodtató volt, hogy mennyire jó dolog tömegeket csábítani egy természeti értékeiben bővelkedő helyre. Persze senki elől nem lehet elzárni az ilyen tájat sem, ám mikor a nők kezeiben letépett virágcsokrokat, az út mellett nyíló virágok közt eldobott banánhéjat lát az ember akkor muszáj feltenni magában ezt a kérdést hozzátéve, hogy sehol egy parkőr, vagy legalább egy egyenruhás ejnye-bejnye személy.

A kilátóhoz érve sem sikerült jobb érzésekre szert tenni. Maga a kilátó egy szlogennel élve: „Ronda, de finom!”. Egy fémtálca a táj felett. A finomsága a pazar kilátásban rejlik, a rondasága pedig a horganyzott acélban. Nem volt ingerenciám fényképeket készíteni róla, de ha mégis valaki meg szeretné nézni ITT megteheti. Inkább csináltam a belőle élvezhető kilátásról egy kattintást, gyorsan mielőtt elért volna a kilátó alatt dohányzó fiatalok füstje a szegény bodobácsokkal épp strandosat játszó gyerekek zsivaja, s mielőtt fel nem tódult a következő emberhullám.


DK-re a Fehérvárcsurgói-víztározó

Viszonylag gyorsan továbbmentünk, hogy strandzaj nélkül fényképezhessünk az éppen nyíló virágokból még néhányat, amik között védett is akadt. Hát szépek! S lám így is haza lehet vinni őket, hogy a jövőben sokkal jobb természeti kilátásaink lehessenek!

Bársonyos tüdőfű

Leánykökörcsin

Ibolya csokor

Bogláros szellőrózsa

2016. március 13., vasárnap

Egy mérnök és a virágok

A Kelet-Bakony lábai. Szép ez a táj de a rendszeres hadgyakorlatok miatt sajnos sokszor még manapság sem túl békés.

Ha Várpalotáról Tés felé vesszük az irányt, akkor egészen könnyen belebotolhatunk a hadiból polgárivá minősült kilátóba - s geoládájába - mely most már Maderspach Viktor nevét viseli.

 
Mérnök, sportoló, vadász. Nézeteiben magyarabb a magyarnál. A leírások szerint amolyan igazi "vadmagyar". Űzte vágta az ellent, meg az erdei vadat. Életútját csupa vér övezi. Kemény ember volt, de micsoda fordulata az életnek, hogy a véget egy felborult teherautó hozta el számára, s a róla elnevezett kilátó lábainál épp most nyílnak a kora tavaszi virágok.

Tavaszi hérics

Panoráma a Baglyas-hegyre

Ha már eléggé meggyönyörködtük a kilátást továbbmehetünk az innen néhány kilométerre húzódó Burok-völgybe. Ez a völgy minden évszakban vadregényes és megfelelően küzdelmes. Az úton - ha van - járni nem egyszerű. Itt nincs gondozás, nincs ápolgatás. Csak ahogy a természet adja. 


Ám ilyentájt még könnyebb itt a létezés, mert nem meleg az idő,  nincs szembe repülő kamikaze legyecske, nincs szúnyog, kullancs, csalán, s minden egyéb nehezítő körülmény. Így kora tavasszal pusztán a sáros talajjal küzdve, egyes szakaszokon két méterenként kell öles fatörzseken átharcolni magunkat. Úgyhogy aki egy igazi dzsungel felkészülési túrát szeretne az ne ilyenkor menjen! Majd augusztusban jobb lesz arra. Hiszen most csak medvehagyma van és itt is csak virág meg virág.

Erdei galambvirág

Na ezt nehéz volt meghatározni! :)
 

2016. március 6., vasárnap

Semmi extra nap

Ilyenkor március elején még nem annyira izgalmas az erdő. Semmi madár fütyfürütty, növényzet alig zöldellik, erdészeti munkálatok mély nyomai mindenütt. Mondhatni semmi extra. Vagy mégis?


Ha ebben az erdőben baktat az ember a kiválasztott célja felé, s közben meglát egy hollópárt, amint faágakkal csőrükben szálldosnak ide oda, majd megpillantja a megkezdett fészket is az már talán valami. Mert hollófészek építést látni talán nem mindennapi. 

A figyelmes ember ilyenkor igyekszik tovább ne zavarjon. Ha pedig ebbéli igyekezete közben megpillant egy fekete harkály párt, ahogy szinte násztáncot járva repdesnek a fák között, az sem általános.

Aztán ha megy tovább és keresztül halad egy olyan erdőrészen ahol rengeteg túrás, fúrás, kaparózás, vakarózás, hentergés, fetrengés, rágcsálás, csócsálás nyoma látható, akkor tudja, hogy itt bármelyik pillanatban "valakibe" botolhat, s nem erdei lényként ezt sem minden nap tapasztalhatja.

Egy vakarózó fa nagyvadaknak

Ha mindezeken keresztül sikerül elérnie az áhított úti célt a geoládát, akkor csak megáll a turista és néz ki a fejéből, hogy itt micsoda csodás kilátás van! Ámul és bámul. Kicsit leül a gyenge napsütésben, sütkérezik egy cseppet, majd nehezen de nem feledve, búcsúzik a látványtól.

Ó jaj de szép!

Alattunk Csákvár és a Zámolyi-medence…

…és mi a Zámolyi-medencéből (Foto: S.V.)

Távolban, úgy 40km-re a Budai-hegyek

Az utolsó pillantás

A visszaúton kicsit elnyelvészkedik, hogy akkor ez most fenséges, avagy felséges volt, majd megérkezvén a parkolóhoz, egy kisgyerek felkiáltására - „Nézd anya turisták!” - nyugtázza, hogy igen ő a turista, aki ma is egy feltöltő napot élt meg az erdőben, ahol egyébként ilyenkor még nincs semmi extra látnivaló!

2016. február 27., szombat

Rejtélyes források

Merre van a Meleg-hegy, miért meleg, s hogy mi tenyészik az oldalában? Ebben a történetben elmondom többek között ezeket is.

Sukoróról indultunk. Nem nagy volt a táv, úgy 8-9 km oda vissza. Amiért indultunk, az már sokkal izgalmasabb volt. A rejtélyes források és egy geoláda.

De útközben mindig akad valami látnivaló ami a menetben feltartóztatja az embert, hogy legyen egy kis időveszteség amit aztán tempósabb lépésekkel be kelljen hozni. Hát ezt a veszteséget most a hirtelen meglátott, Kisvirágú hunyorok okozták. Ahogyan épp előbújtak, ahogy frissen ott zöldellgettek, s ahogyan kis csüngeszkedő virágaikat a gyenge napsugarakra nyitogatták. Volt ebben valami fenséges!

A kis egyke

Már csak azért is meg kellett állni, mert régi emlékeket hoztak elő, amikor is több napos túrára mentünk a Bükkbe, legfőképpen effajta növényke látására. Na! Ilyen hidegben sátorozni! Ezért?! Normálisak voltunk? S most meg hirtelen nagy meglepetésre itt virágoztak az orrunk előtt tömegesen.


De tovább kellett indulni, mert vártak a források, amiket a bizonyos Meleg-hegy megkerülésével cserkészhettünk be. A Meleg-hegy a Velencei hegység legmagasabb része, s azért meleg mert forró napok után, az anyagának nagy részét alkotó gránit, még sokáig sugározza a meleget.

Velencei-hegység, közepén a Meleg-heggyel (korábbi felvétel)

Szóval megkerülve a hegyecskét, valahol Sukoró és Lovasberény közt letérve a jól jelzett turistautakról, rövid időn belül a hegység egy eldugottabb zugában találtuk magunkat. Rengeteg vadnyom, csapa és dagonya szegélyezte az utat. Lesek és őrhelyek. Vadászott terület, de se vadász se vad nem akadt. Csupa csend és nyugalom. S egyszer csak felbukkantak a források! Az Antal meg a János. Mert, hogy így hívják őket.

A patinásabb Antal-forrás

János-forrás is romokban

Régi pompájuk a múlté. Leginkább már csak a vadak használják, s hogy kik hozták létre, lassan ez is a homályba vész. Feltételezem, hogy a lovasberényi Czirákyak voltak képesek ilyesmire ha már vadászkastéllyal is rendelkeztek errefelé. Ők még talán vigyáztak az iható vízre. Nekünk van már palackos! Ujjé! Minek ezt fenntartani?

Nem méltó régi nagy híréhez

Volt itt talán tavacska is?

A források után meg kellett indulni visszafelé mert közeledett a sötétedés, s ha az egyszer megindul biza nem hagyja abba! Még éppen sikerült beérni Sukoróra a megnyugtatóan kivilágított és szépen felújított főtérre, ahol áll a templom s a szobor, mely hirdeti, hogy e helyt folyt a haditanács, ami anno előkészítette a győzelmes pákozdi csatát.


Szép túra, jó túra volt. Eltettük az emlékek polcára.

2016. február 20., szombat

A gánti vörös túra

„A kőzetekben máig megőrződött történet körülbelül 220 millió évvel ezelőtt kezdődött, a késő-triászban. Ekkor ülepedtek le egy trópusi sekélytengerben, az egykori Tethys-óceán öblében azok a karbonátos üledékek, amelyekből a gánti bauxit alatt, a feküben található dolomit képződött.” *

Hát nem szép? Egy ilyen helyen mászkálni, ahol az úszó felhők alatt százmillió években számolható fekü van, meg dolomit és karbonátos üledék? Persze mire is gondolhatnánk, hogy az egész golyóbis aminek legfelső hagymahéján szántunk, vetünk, aratunk, az miből van és mennyi ideje?


Ám ez a hely valahogyan más. Mert itt bele lehet a földbe látni. Egy kicsikét. Hiszen egyébként vicces, hogy az ember milyen mélységig tud hatolni saját bolygójának belsejébe. De talán jobb is. Mert még kibányászná maga alól, hogy mondjuk repülőket készítsen, s aztán történelmi korok végeztével mindet a kukába dobja. Talán nem furcsa hogy ez a hely ilyen gondolatokat ébreszt, mert történetének utánanézve, nem éppen szép dolgokat talál az ember.



Ez a táj persze jelen pillanatában különleges. Most, hogy rendben rekultiválva van, megnyugodhatunk. Élvezhetjük is ahogy haladunk a vörös minden árnyalatában pompázó bauxitos dombokon. Kicsit tényleg olyan mintha a Marson járnánk. Csak a visszahódításon erőlködő növényzet ébreszt rá, hogy mégsem.


Ha már a Marsnál vagyunk. Ezen a tájon tesztelték a Puli Rover névre keresztelt, magyar fejlesztésű eszközt - az ember szemét - amit talán majd épp a Marsra küldenek, hogy találjon már még egy kis bauxitot!


Mi turisták pedig csak mászkálunk itt, nézzük a sok vörös dombot, megkeressük a geoládát, napozunk kicsikét a fura szakadékok peremén, s aztán megpróbáljuk a telő hold fényénél értelmezni, hogy mire is jó ez az egész?


*Forrás