„A kőzetekben máig megőrződött történet körülbelül 220 millió évvel ezelőtt kezdődött, a késő-triászban. Ekkor ülepedtek le egy trópusi sekélytengerben, az egykori Tethys-óceán öblében azok a karbonátos üledékek, amelyekből a gánti bauxit alatt, a feküben található dolomit képződött.” *
Hát nem szép? Egy ilyen helyen mászkálni, ahol az úszó felhők alatt százmillió években számolható fekü van, meg dolomit és karbonátos üledék? Persze mire is gondolhatnánk, hogy az egész golyóbis aminek legfelső hagymahéján
szántunk, vetünk, aratunk, az miből van és mennyi ideje?
Ám ez a hely valahogyan más. Mert itt bele lehet a földbe látni. Egy kicsikét. Hiszen egyébként vicces, hogy az ember milyen mélységig tud hatolni saját bolygójának belsejébe. De talán jobb is. Mert még kibányászná maga alól, hogy mondjuk repülőket készítsen, s aztán történelmi korok végeztével mindet a kukába dobja. Talán nem furcsa hogy ez a hely ilyen gondolatokat ébreszt, mert történetének utánanézve, nem éppen szép dolgokat talál az ember.
Ám ez a hely valahogyan más. Mert itt bele lehet a földbe látni. Egy kicsikét. Hiszen egyébként vicces, hogy az ember milyen mélységig tud hatolni saját bolygójának belsejébe. De talán jobb is. Mert még kibányászná maga alól, hogy mondjuk repülőket készítsen, s aztán történelmi korok végeztével mindet a kukába dobja. Talán nem furcsa hogy ez a hely ilyen gondolatokat ébreszt, mert történetének utánanézve, nem éppen szép dolgokat talál az ember.
Ez a táj persze jelen pillanatában különleges. Most, hogy rendben rekultiválva van, megnyugodhatunk. Élvezhetjük is ahogy haladunk a vörös minden árnyalatában pompázó bauxitos dombokon. Kicsit tényleg olyan mintha a Marson járnánk. Csak a visszahódításon erőlködő növényzet ébreszt rá, hogy mégsem.
Ha már a Marsnál vagyunk. Ezen a tájon tesztelték a Puli Rover névre keresztelt, magyar fejlesztésű eszközt - az ember szemét - amit talán majd épp a Marsra küldenek, hogy találjon már még egy kis bauxitot!
