2019. január 20., vasárnap

Erdész elődök nyomában

Megint esett egy kis hó. A városi mennyiséget látva nem sokban reménykedtünk az igazi havas tájat illetően, de induljunk hát! Nézzük mi van kint a hegyen! Megérkezve ért a meglepetés. Csodás a hó! Vadregényes a táj! Mi kellhet még? Hát egy jó kis gyaloglás ebben!

Nem mondom, hogy nem ismertük a helyet, mert voltunk már errefelé többször, de amerre most mentünk nem jártunk még. Kiindulási pontként a csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti múzeumot választottuk. Persze vasárnap lévén nem volt nyitva, de nem is ezért jöttünk.

A múzeum épülete

Gyaloglásunk elsőként a helyi öreg temetőbe vezetett, ahol gyertyát gyújtottunk Tükör Gyula sírjánál, aki a gróf egyik erdésze volt, s akihez rokoni szálak fűződnek. Megemlékezésünk után lépéseink arra tájra vezettek tehát, ahol életében dolgozott, tevékenykedett.

Gyertyagyújtás Tükör Gyula sírjánál

Ebben a tájban pedig nem sokat kellett csalatkoznunk. Bár szürke volt, téli, színtelen, de még így is igazán vadregényesen megkapó. Szóval eleinte csak baktattunk. Talpunk alatt ropogott a csillogó hó és beszélni sem sokat beszéltünk. Talán vártuk, hogy felbukkan egy szarvas, egy őz, esetleg egy muflon. De egyik sem mutatta magát. Csak a csendes, havas táj mindenütt.


Széltől görbült magányos fa 

Nem titkolt szándékkal, egy újabb geoládát jöttünk megkeresni errefelé. Egy multiládát, ami több pontjával ügyesen végigvezet a tájon úgy, hogy több szemszögből is rálátást nyer az ember a Vértes DNY-i gerinceire. 

Csak bandukoltunk a bokáig érő hóban és vártuk, hogy elérkezzünk a geoláda – GCKNOV – első pontjához. Útközben tényleg semmi élénk szín. De mégis! Egy kis sárga, egy kis piros!

Fagyöngypöttyök az erdőben

Csak a bot piroslik a meredély felett
  
A táj ablakában pedig egyszer csak szépen kirajzolódott a település –Csákberény – madártávlati képe.

Csákok laknak biza ottan!

Utunkon, végig a tájban gyönyörködtünk. Sziklák, völgyek, oldalak, meredélyek! S mindehhez olyan páratlan rezzenetlenség, amit már rég tapasztaltunk. Legalábbis aki a legutóbbi túrabeszámolót olvasta az tudhatja, hogy milyen szélviharban jártuk az akkori utat. Ez az idő most pontosan az ellenkezőjét mutatta s már csak az egyensúlyba került nyomait lehetett látni a valamikori viharnak.

Öntámasztó fa

Lassacskán – néhány kilométer hótaposás után – lassan előkerült a második s végül a harmadik (utolsó) pont is. A hely neve ami a végső ládapontot rejtette s ami egyben a láda névadója is, Kilenc nővér gerinc. Hogy miért kilenc és miért nővér? Nem tudtam kideríteni.

Lassan kezdett esteledni s indulni kellett visszafelé. Hogy rövidítsük az utat, egy völgyet választottunk hazafelé útnak, de majdnem megjártuk. Vagyis csak kicsikét. Létezik számunkra leküzdhetetlen terep, de utólag kiderült ez nem tartozott azok közé. Ezt az utat választva belefutottunk a Burok-völgyhöz nagyon hasonlatos harcos terepbe azzal a plusszal, hogy ez még lejtett is! Hát! Kellett a fákon átlépdelni rendesen!

Itt megküzdhetsz minden lépésért

Ám mikor nemsokára megláttuk a hazaszállító kocsit parkírozó falu fényeit, megkönnyebbültünk. Rendben. Megérkeztünk. Persze nincs nehézség mert a GPS-t követve szinte mindenhová el lehet jutni, de azért mégis. A megérkezés az megérkezés! 

 A biztonság fényei

S már alig várjuk, hogy tavasszal is újra eljöjjünk errefelé mert azt ígérik az erdei szellemek, hogy akkor szép színes virágokkal hintett e táj! Megnézzük!

2019. január 7., hétfő

Fények és szelek délutánja

Ezen a napon majdnem úgy választottunk kirándulási helyszínt, mint anno Lolka és Bolka. Megpörgettük a földgömböt. Persze mostanság már nem a földgömböt kell pörgetni, hanem elég a monitoron tologatni a térképet, helyszín után keresgélve.

Nem akartunk messzire menni, mert az időjárás felelős nem jelzett valami kellemes időt. 0 °C körüli hőmérséklet, napsütés és viharos szél. Na, a napsütés az jó! A hőmérséklet még nem vészes. Ám az erős, néhol viharos széllel párosulva már nem annyira kellemes. Be kell hát öltözni, nincs mese, aztán mehet a sarki jellegű menet!

S hogy hova is? Hát legyen akkor Csákvár! A már jól ismert Haraszt-hegyi tanösvény. Igen! Nyáron, meg tavasszal jól ismert. De télen! Eddig ebben az időszakban nem nagyon jártunk errefelé. Persze már régebben került oda, de csak most láttam meg, hogy rejtőzik ott egy multi jellegű geoláda is aminek jelzete GCCSAK. Na, ezt azért kell felkeresni télen, mert csak! S azért is, mert ilyenkor a rengeteg szobában ülés mellett szükség van egy kis mozgásra meg hóban való mászkálásra.

Így hát fergeteges szél ide vagy oda, elindultunk. Az oda úton már érezhető volt a kocsiban, hogy nem lesz egyszerű a séta. Elég erősen dobálta a járművet a fergeteg. Gondoltuk is a szántáson legelésző őzcsapat láttán, hogy, most azért nem szívesen lennénk mi az őzek. A hatalmas szárnyú viharsirályok viszont láthatóan gond nélkül szelték a levegőt felettünk.

Erről jöttünk…

…s errefelé mentünk.

Ahogy a parkolóba értünk, a kocsi hűlni kezdett. Gyorsan felrángattuk a meleg szélálló ruhát, s irány a hegy! Eleinte nagyon jól esett a sínadrág melege, de ahogy elértük az első tisztességes emelkedőt, hát kezdett túlmelegedni alatta az idő. A szél ide vagy oda, még erős izzadtság is lett belőle, ami pedig ilyenkor nem egy hasznos dolog, mert valahová el kellene párolognia, ami a vastag ruha miatt sokkal nehezebben megy. De érdekes módon egy két kilométer után egészen jól beállt a klíma s a fények látványában való gyönyörködés feledtette is a test gyötrelmeivel való törődést.

Erdei súroló

Faellenfény

Hát igen. Ez tényleg a fény és a szél délutánja lett. A hegy felső, szélárnyéktól mentes rétjein vágtatott a szél. Fergetegesen! S ahogy ez a szél játszott a felhőkkel s ez által a fénnyel, az valami bámulatos volt. Mutatott mindenfélét. Súrolót, átszűrődőt, derítőt, színeset, keményet, lágyat, ellenfényt, él fényt. A természet percről percre másként dekorálta önmagát. Mi meg csak támasztottuk a szelet és bámultuk a színjátékot.

Rohanó felhők fényei

A valahonnan valahová tartó járat

Menet közben a fentebb említett geoláda mindkét pontját megkerestük. Vagyis én kerestem a párom pedig megtalálta. Mindkétszer valahogy így: fogtam a gps-t, mászkáltam az erdőben, hogy hol is lehet? Melyik fánál is? Mire ő azt mondta - Na most már bevetem magam! Erre lenyúlt a földre és megtalálta. Azt mondta ilyenkor előveszi a ládász szimatát és azért megy ilyen egyszerűen. Hát ennyit a műszerekről!

Ezen nevetve és a széltől diribdarabra fújva indultunk hazafelé a fények és szelek estjében.

Hófúvás lidércfénnyel