Táci gorsium? Idén felejts el! Menj inkább Dég felé! Keresd a kastélyt! Sétálj, ücsörögj, élvezd! Hazafelé állj meg Soponyán. Időzz a tónál, osonj a kastélyhoz! S lám ki is fáradtál!
Nemzeti ünnepeinken ingyenesen látogathatóak a kiállítóhelyek ezért a már egyszer megtörtént szokásunkhoz híven úgy döntöttünk, ilyen programot csinálunk magunknak.
Először a táci gorsiumot vettük célba. A lécekkel eltorlaszolt bejáratnál a bódéból előtápászkodó őr közölte, hogy a helyet ugyan még nem lehet látogatni, talán majd év vége felé. Amúgy kedves volt mikor csevegtem vele kicsikét de a kiállítási területen elhelyezkedő virtuális geoládáról nem tudott semmit, s beengedni sem nagy hajlandóságot mutatott. Így minden tekintetben sikertelenül, irány tovább. Visszafelé a bejárati út végén tüzetesebben megvizsgálva láttuk ám, hogy a gorsiumot jelölő tábla pusztán egy vékony, megkopottan foszladozó szigszalaggal áthúzva jelöli a nem látogathatóságot. Micsoda tájékoztatási minőség kérem!
A következő hely sokkal többel kecsegtetett. Dég Festetics kastély. Épp filmforgatás volt de szinte már csak az elrámolásra érkeztünk ami annyit jelentett, hogy innentől bármerre mászkálhattunk a parkban. Hát itt aztán volt időzés Tác helyett! A park akkora, hogy nagy és mindemellett szép!
Na jó. Vannak részek amiket még most újítanak fel, mint ahogyan az épületben is. Belül egy csomó helyen omlanak a falak, s egy szinte hamarjában összedobott kastélytörténeti kiállítást láthat a nagyérdemű, talán csak azért hogy az elkért forintocskákért legyen már mutatva valami. Persze mi nem fizettünk, mert okosan ünnepkor mentünk, de utólag meg is állapítottuk, hogy ezért nem érte volna meg a lerovandó díj. A kiállításból meg lehet tudni, hogy a grófok itt is sakkoztak, fociztak, autóztak, repülőztek, meg még sokféle úri passzióztak, a nyárra felfogadott idénymunkások meg - ejnyebejnye - az istállóban laktak szénán, szalmán meg amit találtak.
A legbővebb és legérdekesebb azonban az úttörő korszakot bemutató terem. Úgy tűnik a legújabb kiállítás rendezési trend szerint volt berendezve, mert máshol is lehet már ilyent látni. Gyorsan kivitelezhető, nem terheli túl a látogató elméjét és legfőképpen olcsó. Egy nagy fal le volt úttörő vörösre festve, a fal felső harmadában öles fehér betűkkel egy jelmondat, a fal aljában pedig két jócskán kopott csapatzászló fityeg. Kiállítási magasiskola! Nem győztem ámulni!
Azért két dolog megfogott. Egy, maga Kossuth által gyűjtött növényke és a hazafi herbáriumszekrénye egyenesen a torinói szobájából. Kicsit elgondolkodtam, hogy ó ezt maga a nagy Kossuth is tapogatta. Na persze azóta még mennyien! Szóval az egész kastélybelső úgy együttvéve még kevéske. Lesz ez még sokkal jobb is.
De ahogy már mondtam a park! Az majdnem gyönyörű. Csipkeernyős kisasszonyok helyett a partot elfoglaló, hiperűrtechnológiás botjaikkal hadonászó horgászok kissé rontották az idilli hangulatba kerülés esélyét, de azért mindent megtettünk, hogy sikerüljön. A park geoládájának megkeresése azonban nem járt túl fényes sikerrel.
Még egy kis ücsörgés a napsütötte padon, a hozott hazai felfalása, aztán irány Soponya. Idefelé egy kicsinyke tábla mutatta, hogy van itt egy kastély, de érkezéskor derült ki, nem látogatható. Gazdáját várja. Beosontunk az egyetlen nyitott kiskapun, amin még idők múltával is fennen hirdeti a rém rozsdás tábla:
Bent a lebetonozott labdapályákról sikeresen azt véltük, hogy kerti tó, de csak repedezett beton a fű közt. Az épület nem annyira romos. Még megérné. Csak minek? Majd valaki megálmodja, addig a kastély meg álmodhat.
Valószínűleg valamikor a kastélyhoz tartozott a tó, ami most a falu részét képezi. Körülötte szépen kialakították a járás-kelés, ücsörgés lehetőségét.
Még megálltunk hazafelé egy soponyai múzeumnak nevezett valaminél ami inkább hasonlított egy zsibpiacra mint kiállításra.
Hát ennyi elég is volt az ünnepre. Irány haza!