Még hogy nem lehet szűkebb hazánkban vadregényes túrákat tenni!? De lehet! S ez csak egy sok közül.
Egy napon két túra. Ez már igen! Hát ez úgy jött össze, hogy így terveztük. Azért igyekezni kellett, mert ilyentájt már hamar sötétedik.
Az első kör (tulajdonképpen nem is kör volt csak oda-vissza) a Gaja-patak, Római-fürdő elnevezésű pontjára vezetett. Vajon tényleg fürödtek itt rómaiak? Nem tudom. Minket mindenesetre most nem a fürdőzés csábított ide. Hanem, egy geoláda! Meg a táj! Az a helyzet, hogy itt mindig annyira bámészkodva lehet megtenni az utat, mert itt mindig, minden annyira megbámulni való. A természet? Azt már nem is elemzem. Majd megmutatják a képek. Minden csupa vadregény! Sziklák, patak, zuhatag, s minden, ami ehhez kell. Jól el is töltöttük az időnket a szurdokban. Igaz, hogy a ládika kissé nehezen lett meg, de azért meglett.
(A történetben szereplő pont időközben megszűnt. A link a jelenleg elérhető láda oldalára mutat.)
Kifelé már eléggé tempósan kellett haladni, hogy még beleférjen a napba a második terv. A Magas-Bakony s annak pont a szíve.
Mikor az odvaskői parkolóba értünk már akkor sem volt túlzottan világos. Az egyre terjeszkedő köd pedig még csak rátett a félhomályra. De ránk még várt két láda s egy kisebb kör, amit meg kellett értük tenni. Hát rajta! Gyerünk!
Az Odvaskő-barlangig majdnem kiköptük a tüdőnket a nagy lihegésben. Jó meredek az út odáig, de megérte. Itt is begyűjthettünk egy geoládát.
Azután már lankás volt a menet s akkor hirtelen bekerültünk egy olyan mesebeli erdőbe, amit tán a különböző tündérmesék mozi nézői láthatnak mostanában. Minden csupa csöppenő nedvesség. Csupa titokzatosság és gomolygó köd. S az a csendesség! Nem volt annyira bizalomgerjesztő, de mi mégis bíztunk az erdei szellemek jóakaratában, hogy tán csak kiengednek innen!
Azután már lankás volt a menet s akkor hirtelen bekerültünk egy olyan mesebeli erdőbe, amit tán a különböző tündérmesék mozi nézői láthatnak mostanában. Minden csupa csöppenő nedvesség. Csupa titokzatosság és gomolygó köd. S az a csendesség! Nem volt annyira bizalomgerjesztő, de mi mégis bíztunk az erdei szellemek jóakaratában, hogy tán csak kiengednek innen!
Végül ki is engedtek. De teljesíteni kellett hozzá egy feladatot. Le kellett ereszkedni a Nagy-Nehéz árkon! Hát már a nevében is benne van, hogy milyen! Az árok elején pedig felirat a fán. „Ha ezt vállalod, megismered a Magyarok Istenét!” Ó jaj! S tényleg! Csupa szikla, keresztbe fák, a talaj sáros, csúszós és az egész olyan lejtő, amin még szárazon is gatyafékkel lenne a lemenet. S itt már majdnem teljes volt a sötétség.
De az árokban egy kincs is volt elrejtve. Egy geoláda, amit megint csak hosszas keresés után találtunk meg a sok szikla között. De végül meglett, s a túrabotjainknak köszönhetően mindenünket épen találva leértünk. Lent csak megálltunk és visszatekintve egyöntetűen „ezt megúsztuk” sóhajtással nyugtáztuk a napot. Bár még nem volt vége.
Most már teljes ködben, fel-fel bukkanó sártócsák közt, elemlámpáink fényében botladozva kellett megtenni a parkolóig vezető néhány erdei kilométert. Mikor végre odaértünk akkor úsztuk meg ténylegesen. Így tán senki nem örült az autójának azon a napon.