2019. január 7., hétfő

Fények és szelek délutánja

Ezen a napon majdnem úgy választottunk kirándulási helyszínt, mint anno Lolka és Bolka. Megpörgettük a földgömböt. Persze mostanság már nem a földgömböt kell pörgetni, hanem elég a monitoron tologatni a térképet, helyszín után keresgélve.

Nem akartunk messzire menni, mert az időjárás felelős nem jelzett valami kellemes időt. 0 °C körüli hőmérséklet, napsütés és viharos szél. Na, a napsütés az jó! A hőmérséklet még nem vészes. Ám az erős, néhol viharos széllel párosulva már nem annyira kellemes. Be kell hát öltözni, nincs mese, aztán mehet a sarki jellegű menet!

S hogy hova is? Hát legyen akkor Csákvár! A már jól ismert Haraszt-hegyi tanösvény. Igen! Nyáron, meg tavasszal jól ismert. De télen! Eddig ebben az időszakban nem nagyon jártunk errefelé. Persze már régebben került oda, de csak most láttam meg, hogy rejtőzik ott egy multi jellegű geoláda is aminek jelzete GCCSAK. Na, ezt azért kell felkeresni télen, mert csak! S azért is, mert ilyenkor a rengeteg szobában ülés mellett szükség van egy kis mozgásra meg hóban való mászkálásra.

Így hát fergeteges szél ide vagy oda, elindultunk. Az oda úton már érezhető volt a kocsiban, hogy nem lesz egyszerű a séta. Elég erősen dobálta a járművet a fergeteg. Gondoltuk is a szántáson legelésző őzcsapat láttán, hogy, most azért nem szívesen lennénk mi az őzek. A hatalmas szárnyú viharsirályok viszont láthatóan gond nélkül szelték a levegőt felettünk.

Erről jöttünk…

…s errefelé mentünk.

Ahogy a parkolóba értünk, a kocsi hűlni kezdett. Gyorsan felrángattuk a meleg szélálló ruhát, s irány a hegy! Eleinte nagyon jól esett a sínadrág melege, de ahogy elértük az első tisztességes emelkedőt, hát kezdett túlmelegedni alatta az idő. A szél ide vagy oda, még erős izzadtság is lett belőle, ami pedig ilyenkor nem egy hasznos dolog, mert valahová el kellene párolognia, ami a vastag ruha miatt sokkal nehezebben megy. De érdekes módon egy két kilométer után egészen jól beállt a klíma s a fények látványában való gyönyörködés feledtette is a test gyötrelmeivel való törődést.

Erdei súroló

Faellenfény

Hát igen. Ez tényleg a fény és a szél délutánja lett. A hegy felső, szélárnyéktól mentes rétjein vágtatott a szél. Fergetegesen! S ahogy ez a szél játszott a felhőkkel s ez által a fénnyel, az valami bámulatos volt. Mutatott mindenfélét. Súrolót, átszűrődőt, derítőt, színeset, keményet, lágyat, ellenfényt, él fényt. A természet percről percre másként dekorálta önmagát. Mi meg csak támasztottuk a szelet és bámultuk a színjátékot.

Rohanó felhők fényei

A valahonnan valahová tartó járat

Menet közben a fentebb említett geoláda mindkét pontját megkerestük. Vagyis én kerestem a párom pedig megtalálta. Mindkétszer valahogy így: fogtam a gps-t, mászkáltam az erdőben, hogy hol is lehet? Melyik fánál is? Mire ő azt mondta - Na most már bevetem magam! Erre lenyúlt a földre és megtalálta. Azt mondta ilyenkor előveszi a ládász szimatát és azért megy ilyen egyszerűen. Hát ennyit a műszerekről!

Ezen nevetve és a széltől diribdarabra fújva indultunk hazafelé a fények és szelek estjében.

Hófúvás lidércfénnyel

2018. november 19., hétfő

Rengeteg somogyi rengeteg

Ha erre a napra gondolok akkor csak annyi jut eszembe, hogy vadászat, vadászat, vadászat. Egykoron errefelé valakik emberre, manapság másvalakik vadra, mi pedig geoládákra vadásztunk.

A somogyi erdők lenyűgözőek. Talán még jobban mint a középhegységiek. Kellemesebbek, lankásabbak, s fáik legalább olyan termetesek mint a hegyekben. Így hát ezen a szemerkélős, enyhén ködös napon neki is vágtunk a kissé ellentmondásos nevű Pogányszentpéter határában az Alsó-Szentpáli erdőnek. Egy földvárhoz vitt a járműves igyekezet, mikor rögtön az erdő határán – ahogyan azt errefelé már megszokhattuk – ismét nyitott sorompót találtunk a szokásos behajtani csak engedéllyel felirattal. Hát most egy életem egy halálom nekivágunk ha ránk csukják, ha nem, mert nem volt nagy kedv a betonúton legyalogolni az odavezető sok-sok kilométert. Utólag mondhatjuk csak, hogy bátraké volt a szerencse s hogy jól tettük. Sikerült egészen megközelíteni a célul tűzött földvárat, olyannyira, hogy már csak néhány száz métert kellett gyalog megtenni – novemberi virágok között – a végén.

Virágok közt Nagyvár (földvár) felé

A földvár maradványainak megmászása közben a láda – GCNAVA – oldaláról megtudtuk, hogy a középkori földvárban 25-30 lovas katona teljesített szolgálatot határvédelem céljából, egészen az 1600-as török megszállásig. Ekkor teljesen elnéptelenedett a hely. Furcsaság, hogy 1896-ban emeltek itt egy milleniumi oszlopot, amit 1954-ben elbontottak. Ezt a rendszerváltás után helyreállították, majd 2000-ben úgymond megsemmisült. Hát úgy látszik az őzikék nem szeretik errefelé, ha ilyen emlékoszlopok álldogálnak az erdőben! De szerencsére itt ez a geocaching ami emléket állít a helynek egészen a nagy digitális összeomlásig.

A földvár dombja s a támasztó fa

Ahogy az időknek, nekünk is haladnunk kellett tovább méghozzá Ágneslak irányába, ahol a GCAGLA nevű láda és egy gyönyörű szép arborétum várt ránk. Láttam már szépséges arborétumokat, nagyokat, tágasakat, fenségeseket, de ilyen kellemeset és otthonosat még nem. A hely adottságainál fogva a terei kicsik, körbe víz veszi körül s ettől lesz olyan nagyon barátságossá. Az arborétum megközelítése nem mindig egyszerű – már megint az a fránya behajtani nem akármikor lehet, mert vadászterület tábla – de nekünk sikerült. A sorompó nyitva s talán a kissé kellemetlen idő miatt nem volt senki, ezért úgy tűnt mintha csak a miénk lett volna ez az otthonos hely. Pedig mi is csak vendégek voltunk itt míg megkerestük a ládát s fotókat készítve élvezhettük a hely teljes nyugalmát.

Első lépések az arborétumban

A körbeölelő vizek

A sárga páfrányfenyő pihenő

Óriások rétje

Ágneslaki ámulatunkból felocsúdva indultunk tovább Iharosberény felé, ahol a leírások szerint hatalmas fákat reméltünk látni. Nem is csalódtunk! Vagyis csak egy kicsikét. Az iharosberényi kastély parkjában – ami most iskola s gyerekzsivajtól hangos – tényleg hatalmas fák laknak. De beérve, majdnem hozzájuk hasonlóan földbe gyökerezett a lábunk. A legnagyobb mamutfenyő kivágva! De miért? Sokáig kellett tanakodni s kutakodni mire meglett, hogy kiszáradt. Ki kellett vágni. Gondolom iskolaudvar lévén nem maradhatott lábon, s így fekve nem nyújtott annyira szép látványt. Bele kell nyugodni. A mamutfenyők is elhagyják egyszer ezt a világot. Enyhén lelombozva – micsoda helytálló hasonlat – kerestük meg a hely ládáját a csöpögően, nedves bokrok között.  Ejj GCIHAR! Szép élmény leszel is meg nem is!

Kastélyiskola nézi a mamut halálát

Az óriás platán karjai

Amikor az elején azt mondtam, hogy vadászat, akkor annak teljes jelentősége most jött el igazán. Kaszó felé fordítottuk a kormányt. Iharosberény felől, valami rettenet rossz úton, de gyönyörű erdővel övezve közelítettünk. Többször gondoltam, hogy na most ment tönkre a futómű, de kibírta s rendben megérkeztünk. Erősen sietni kellett mert erősen készülődött a szürkület, hogy elhozza az estét, ezért legelőször Kaszó egyik legnagyobb látványosságát a lombkorona tanösvényt cserkésztük be. Érkezésünkkor már nem volt annyira lombkorona, mint inkább csak ágkorona, de azért nekünk messziről jött embereknek különleges volt. Végig is jártuk annak rendje és módja szerint, még sebtiben egy két feladatot is megoldottunk a magas ösvényen, hogy lejőve végül megkaphassuk a hely ládáját GCLKRT-t.

Mintha ma is gyerekek volnánk

Madarak közt fenn a magasban

Ekkor gyakorlatilag ránk is sötétedett. Visszaültünk a bepárásodott autóba és hatalmas vadász-erdész (vagy valami ilyesmi) terepjárókkal találkozva s élményekkel telve indultunk vissza szállásunkra. Ja és kérem! A Baláta tó még ki is maradt! Pedig azon is van tanösvény és ezer látnivaló. Na jó akkor ide is vissza kell jönni! Meg még hány helyre ezen kívül!

2018. november 18., vasárnap

Vendégjárás, vendéglátás Zalában

Kis falvak, lankás dombok, erdők és öreg fák. Ilyesmi a zalai táj. Nekünk már kései arcát mutatta, de még így is szép volt. Hol is kezdtük?

Valahol Börzönce határában. Pontosabban a Börzöncei-hegyen a Szent Lőrinc kápolnánál, ahol GCBH ládájának kellett volna megbújnia, de nem bújt, mert nem volt épp a helyén. Ilyenkor persze a lelkes ládakereső nem tudja, hogy csak épp ő nem találja, vagy más sem találná. Ám szerencsére egy pinceajtón ott virított a pótjelszó, ami megmentette a lelkesedést, hogy aztán jöhessen a hely csodálata, ami a csípős időben már csak némi melegítő toporgással egybekötve volt élvezhető. De még így is na! Szóval az a tölgy, meg az a tér a templom előtt, s a kilátás az ellenkező irányba! A szőlőhegy még így novemberben is lenyűgöző volt.

Emberméretű odú a szőlőhegyi tölgyben

Egy rövidebb út után máris a következő helyre érkeztünk. Várfölde. A leírások szerint talán volt itt valamikor vár – legalábbis földvár – de a történelem s a korok viharai elsöpörték így manapság többségében már csak találgatásainkra hagyatkozhatunk. Az viszont nem volt találgatás tárgya, hogy Várfölde határában van egy tó s vele egy szabadidőpark. A tó partján álló vendéglőből épp kikászálódó helyi férfiak méricskélésének gyorsan tárgyai lettünk, hiszen errefelé épp sehol egy teremtett lélek, főleg aki éppen e helyre lett volna kíváncsi. De nekünk kellett az a geoláda – GCFV1 – így hát minden tekintet ellenére körbejártuk a területet s gyorsan, de nem feltűnésmentesen megkerestük a kis méretű dobozkát.

Égerek nézik magukat a várföldei tóban

Aki megnyerte a legszínesebb versenyt aznap

Várfölde szomszédsága Bánokszentgyörgy. Bánokszentgyörgy határában szőlőhegy. Sok az elhagyott telek fent, persze most nem volt szüreti szezon, s így összesen két emberrel találkoztunk felfelé menet. Az egyik az orrunk alá füstölt az égetnivalóival a másik pedig olyan szívélyességgel fogadott amit meg sem gondoltunk volna ezen a helyen. Pedig mi csak egy kilátó s geoládája – GCQRK – kedvéért kaptattunk, amit egy másik kedves ember épített akivel most nem volt szerencsénk találkozni. Ám a szomszédasszonya úgy fogadott mint valami régi ismerősöket. Megkínált itallal, elbeszélgetett s megmutatta az utat a kilátóhoz amit a szomszédja épített. Magának? Másoknak? Ki tudja? Mindenesetre csodás kilátás nyílt belőle a zalai tájra.

Kilátó és kilátása

Már majdnem sötétedett. Sietni kellett, hogy a hátralévő két láda még beleférjen az évszaknak megfelelő, gyors esteledés előtt. Mondanom sem kell, nem sikerült teljesen napvilágnál. De ha már eljöttünk errefelé akkor nem szabad volt kihagyni a helyet Oltárc mellett, ahol az erdő határán tábla fogadott. Behajtani csak engedéllyel! Ha valamelyest látni akartuk a vadregényes tájat s nem akartuk, hogy ránk zárják a sorompót akkor jármű lerak és irány gyalog szürkületben oda 4, majd vissza már sötétben ismét 4 km. Megérte. Persze jobb lett volna az alig használtnak látszó kisvasút mentén kényelmes, bámésztempóban baktatni de hát nem annak ideje volt éppen. Így GCMR a Márki-rét ládája gyors felkutatással, szemerkélő esőben, GCVDF a Várdomb-forrás ládája pedig már szinte sötétben találtatott meg. Talán soká lesz az alkalom, de ide érdemes lesz egyszer szép időben is visszajönni. Na most pedig irány a járgány s a szállás melege! 

Kisvasút oson a vadonban

2018. november 17., szombat

A Balaton-felvidék átszelése

Nyáron nagy itt a forgalom. Autósok, fürdőzni utazók, borozók, csak úgy lézengők. De mit találunk ilyenkor a Balaton-felvidéken, mikor nincs jó idő, csend van és nyugalom?

Nézzük mit találunk átutazóban, mondjuk Vászolyban? Ahogy mondtam, csendet és nyugalmat. Egy kis patakot, forrást, s az elmaradhatatlan geoládát minek a neve épp GCJAFO. S ha már patak, akkor van itt tó is színpaddal, fákkal. Nagyon kellemes pihenőhely, bár a nap idevetődő sugarainak ellenére épp hideg volt kicsikét.

Vászolyi tavacska

Vászoly után következtek a Dörgicsék. Van belőlük mindenféle. Kicsi, alsó, felső és csak Dörgicse is. Most Kisdörgicsén a pusztatemplomot céloztuk meg amit végül meg is találtunk. Nem volt olyan nehéz mert egy nagy réten van így könnyen megtalálható. A ládája becsületes nevén: GCDORG

A kisdörgicsei romtemplom oltára

Kisdörgicse, vagy inkább már Felsődörgicse határában egy újabb szép helyet találtunk. Lombozat már nem nagyon volt a fákon, de ezen a helyen nem is ez a megkapó. Valami sokkal keményebb dolog. A hely neve Kő-völgy. Hát akkor mi is lehet az? Na jó elmondom. A kövek! Vagyis sziklák. Bár azok is csak nagyobb kövek! A geoláda neve GCDOKO, amiért illendően be is kellett mászni a sziklák közé. 

A Kő-völgy sziklái

Az átutazás következő élménypontja Mencshely volt. Egy út amit bejárhattunk volna – s a mi pontosan Óbudavárról indul – de most épp nem volt rá időnk. Legközelebb talán majd a család házaspárjaival összefogva megjárjuk, hisz a neve Házaspárok útja. Idézet a geoláda – GCHPU – oldaláról:
„Az itt élők azt szeretnék, ha a Házaspárok útja minél többeket elhozna Óbudavárra, hogy itt házasságukhoz erőt kaphassanak, és mindennap újrakezdjék a szeretetet. És ez – függetlenül életkortól, családi állapottól, házasságtól – szerintünk mindig és mindenkinek aktuális.”
Na! Tessék hát bejárni!

Az egyedülálló fa és a hold egymásra találása

Már nagyon esteledett, de még volt mit nyújthatott a Balaton felvidéke. Még vártak a templomok. Vagyis már csak a romjaik, de egynémelyik még így is olyan varázslatosan, hogy a léghűlés ellenére is majdnem ott ragadtunk. 

Az első ilyen volt az Árokfői templomrom – GCAROT. Elég eldugott, nehezen megközelíthető helyen van s a török kori elhagyása óta már nagyon a végét járja. Aki szeretné még látni, gyorsan menjen, bár lehet, hogy így is tovább bírja mint egy manapság megépített ház.

Az Árokfői rom tényleg egy árkon át megközelítve

A következő rom nem járt egyenlőre ennyire rosszul. Talán annak köszönheti ezt, hogy fantasztikus helyen van. Szőlőhegy, panoráma a Balatonra, bejárata a naplementét szemléli, s mindez két  – nem mondhatom el milyen – fával fűszerezve, mert ez a jelszó. Álmélkodtunk. Ez volt Szentbalázs (Szentantalfa határa) templomromja. GCBALA

 Szentbalázs naplementéje

A végére ránk esteledett. Így a Káptalantóti határában álló Sabar-hegy templomromját – GCSAB – már csak sötétben sikerült megtalálni. Erről már csak egy nagy fekete kockát tudnék ide tenni, mert érdemi képet nem sikerült készíteni. 

Ám éppen elég is volt ennyi láda, ennyi hely és ennyi szépség erre a napra. Kissé átfázva, a novemberi széltől kipirosodva indultunk szállásunk felé. 

Balaton-felvidék! Még biztosan visszatérünk! 

2018. október 8., hétfő

Keréken és lábon az Északi-Bakonyban

Kutak és Papodok. Ez volt a cél. Egy vegyes nap, ahol volt kiszállás, beszállás, meg hosszú gyaloglás is. De ennél sokkal több táj és erdő. Erre volt már nagyon igény.

Az egész azonban egy kis bemelegítéssel kezdődött. Márkó és kálváriája. Tudtam előre mert elolvastam, de a helyszínen még nagyobb meglepetésként ért a dolog. Ilyent én még nem láttam. Tudom sok mindent nem, de ilyent sem. Persze a meglepetés előtt még egy kis bosszúság is bekerült a napba, hogy ne legyen olyan egyszerű. A megkeresett ládánál (GCMAGO) Azt mondta a fényképező, hogy: figyelem, eszközhiba! Na tessék! Most se kép, se hang! De az igazi turista nem ijed meg és nem adja fel! Egy kis piszkálódás ide meg oda és lőn csoda! - (ez egy kálvárián talán lehetséges is) Lett kép meg minden! De hogy a meglepetésről se feledkezzek meg! A kálvária utolsó stációinak közét, úgy rendesen átszeli a vonat! Nagyon elképzeltem, ahogy áthalad itt a hídon az ájtatos menet s közben elrobog alatta a veszprémi gyors. S a megjavult gépnek köszönhetően fénykép is lett róla.

"Vasutas" kálvária

De haladjunk tovább! Következőre a Kis-Bükk csúcsát terveztük autóval megközelíteni, megállni alatta s gyalog felbaktatni rá. Itt ugyanis a Fekete István kilátó – a kilátók mostanában megfigyelhető egyen formájával – magasodik a táj fölé. Meg is lett. Szépen ott volt s lehetett is látni róla mindenfelé, ahogyan egy ilyen építményről illik. A magaslati körbetekintés és az itt rejtőző geoláda (GCKBUK) megkeresése után indultunk is tovább, mert már nagyon vártak a Papodok, de addig volt még egy s más hátra.

Például az egyik kút, Hárskút. A falu szélén álltunk meg, hogy egy röpke gyaloglással elérhessük a közelben csobogó Esztergáli forrást, ami tényleg csobogott. Nem is akárhogy! Szép kiépített, favályús vízlépcsővel egy tóba. Az egész pihenőhely pedig szépen felújítva. Ezért döntés született, hogy itt lesz az ebéd! Ám a hely nem csak az ember kedvelt pihenőhelye. Mondhatni, az egész terület disznók által mélyen feltúrva, a víz partja sárosra kidagonyázva, padok pedig rendesen összesarazva, lábnyomozva. No, azért csak leültünk ha már itt vagyunk, de eme környezetet tekintve kicsit vadmalacnak éreztük magunkat az evés idejére. Ja és a fellelhető láda! El ne felejtsem! (GCESZT)

Kiépített pihenő, vadkan fürdővel

Ó, de még egy pont hátravolt a nagy gyaloglás előtt. GCHARP – A hárskúti panorámával. Ez egy gyors találat volt. Már nem akartuk húzni az időt, ezért elautóztunk – tényleg gyönyörű hegyi kilátás közepette de ládakeresőhöz kissé méltatlanul – a murvás földúton egészen a láda közeléig, ahonnan már csak pár száz méter és meg is lett a gondosan rejtett doboz. Gyors regisztrálás és irány végre gyalogolni a Papodokon!

Parkolás után jöhetett a két hegy! A szimplán Papod és a Kis-Papod. De hogy ne együk olyan forrón a hegymászást még előbb útba esett egy barlang. Igaz, hogy kis kitérővel, minek jelzése hol kopott, hol meg semmi, de GPS eszközünket végig áldva csak meglett. S meglett a hely geoládája is (GCBOBA), meg a szemétkupac is közvetlen a barlang bejáratánál. Szóval kedves turista! Ha ilyen vacakul jelzett úton képes vagy idetalálni, mászni a meredek oldalban, s megtalálni a barlangot, akkor felérhetnéd, hogy amit ide hozol azt haza is tudod vinni! Mi a francért kell itt hagynod a szemeted? Ja értem! Azt gondoltad itt még nincs! Tudod, szerintem ne is legyen! Legközelebb vidd oda, ahol kezelhető!

A Borzás-hegyi barlang bejárata s ami közvetlen alatta volt

Ezzel a bosszúsággal vettük az irányt a Papodra, ahol ismét egy kilátó és geoládája (GCPPOD) várt. A Vitéz Bertalan Árpád kilátó. Ejtőernyős volt, a gépe lezuhant. De van itt a hegyen egy másik síremlék is. Flóznik Erviné aki repülő főhadnagyként zuhant le itt egy légi harc során. Csupa levegő ez a hely. A kilátó magasában érezni is ha felmegy az ember. Süvít a Bakony szele rendesen.

A Papodon jól megfér a kilátó lába, a síremlék és Jézus szeretet kapuja is

Kilátás Papodról. Bal sarokban a Kőris-hegy, jobb sarokban Veszprém. 180°

Innen a menet a Kis-Papod felé irányított bennünket. Nos valójában ekkor jöttünk rá, hogy ezért jöttünk. Az erdő. Az igazi erdő. Olyasmi mint Fangorn erdő az Entek birodalma, Szilszakállal. Öreg fák, tagolt, itt-ott meredek terep, sziklafalak. S még a napsütötte rét is megvan ahol találkozót tartanak az erdei állatok. Látszik igazi nagyvadas hely, bár állathoz nem volt szerencsénk. Lehet túl hangosak voltunk. 

Egy vackornak látszó növény a napsütötte réten

A Kis-Papod hegy már egészen más hely. Sziklás, bokros hegytető ahol láthatóan az északi szél az uralkodó. Ki is dőlt már egy két öreg. A geoláda (GCKPPH) felkutatása után vettük is visszafelé az irányt, mert a nap erősen elindult lefelé s még 4-5km várt ránk a parkolóig.

Aki már nem bírta a szelet

A Papod a Kis-papodról. Tetején a kilátó s talán a Düsseldorf-Budapest járat.

A visszaút már ismerős volt, persze most a másik irányból. Mire visszaértünk a nap már elhagyta a horizontot, bár hideg nem lett. A teljes sötét előtt még egy gyors vacsora a kocsiban, aztán csomagtartóban az élményekkel indulás haza.

A nap utolsó sugarai Hárskút felett

2017. szeptember 16., szombat

Fenyők, sziklák, ciklámenek

Nem jósolt túl jót az időjárás jelentés. Reggel mikor kinéztünk az ablakon, szemerkélt az eső. De az igazi természetjáró nem ijed meg. Induljunk az Észak-Bakonyba!

Négy geoláda környékét terveztük felderíteni. Az első (GCFNNY- Fenyőfői őstündér), a Fenyőfő melletti ősfenyvesben rejtőzött. Az odavezető úton már reményteljesen szakadozott a felhőzet és néhol még a nap is kidugta sugarát. Az ígért 2 mm eső nem tűnt soknak s a gyalogút indulásakor már az esőkabátot sem féltünk a kocsiban hagyni. A fenyves mindjárt az elején igazán szép tájképpel fogadott, de a nagy fenyők csak később mutatták meg magukat.



A zöld kereszt jelzésen tettünk meg egy kört a természetvédelmi területen. Eleinte nem nagyon értettük, hogy mi is ebben a fenyvesben az "ős", ám mikor megláttunk egy-két igazán korosabb példányt, mindjárt elszállt minden kérdésünk.


Egy kérdés azonban, mint már újra és újra, most itt is megfogalmazódott. Ezt miért nem tudja még mindig másképpen csinálni az ember?



A szép fenyőtörzsek azonban a nem oda tartozó tárgyak közt is igazán csodálatra méltón emelkedtek a magasba, s köztük sokszor megjelent a két mese hős névadója is moha …


… és páfrány.


A túrakört megtéve, Fenyőfőn egy szépen rendbe tett park padján elfogyasztottuk az ebédet s kicsit élveztük az ekkorra már kisütő nap melegét. Nem gombát hoztunk ebédre, mert lett volna az út mellett szedhető, ám szívesebben vettük a hátizsákban hozott otthoni elemózsiát.


Következő célpont a néhány kilométerre folyó Hódos-ér volt, ami most annyira nem folyt, sőt még csak nem is folydogált. Eléggé kiapadt, víz nélküli állapotában volt, bár a meder nem azt mutatta, hogy itt sosem szokott víz folyni. 

Kőkeresés a Hódos-érben

Igazából nem a patak miatt jöttünk erre a területre. Két dolog vonzott. Az egyik a GCHLK-Hódos-éri Likas-kő geoláda, a másik pedig a ciklámenes természetvédelmi terület. Az elsőnél sikerrel jártunk. A ládika annak rendje és módja szerint megtaláltatott, kibontatott, jelszó bejegyeztetett, ládász megelégedhetett.

A Likas-kő tömbje

A ciklámeneket azonban sehogyan sem találtuk. Legalábbis virágzó formájukban már nem. A növényhatározók azt írják, hogy júliustól szeptemberig virágzik, s bár igaz, hogy még szeptember van, de már jócskán a közepe. Lehet, hogy már mind elvirágzott? Mindenesetre saját fotón nem tudom bemutatni. Talán jövőre újra megkíséreljük megkeresni itt.

A kis ciklámenkudarc után, Vinyének fordítottuk az iránymutatót. Várt még ránk két geoláda a környéken. Az egyik (GCKPOC-Kőpince barlang) a turisták által legjobban járt területen volt. Itt a forgalom miatt nem időztünk sokat. A maradék ládikát már csendes, emberek által alig járt helyen találtuk. Nevéből is kiderül (GCCSZI-Cuha szirt), hogy ide nem mindenki mászik fel, mert ezen a tájon a többség lent jár-kel, a patak mellett. Ide fel nem vezet túraút, viszont a helyszínen gyönyörű kilátás nyílik a Cuha völgyre.


Még a kis vonat is látható

Egy közeli pontról egészen Pannonhalmáig láttunk

Összességében ismételten elmondhattuk, hogy egy nagyon élmény dús túranapot tudhatunk magunk mögött. A végére azonban meg kell jegyezzem a frissen tapasztaltakat. Szombati nap lévén, természetesen több helyre – a ciklámenes természetvédelmi terület közvetlen közelében levő turistaházakba és Vinye turistaszállásaira is – emberek csoportjai jönnek ki "élvezni a természetet". Ez nagyon jó dolog. Ám nagyon úgy tűnik, hogy a ma embere nem azért jár ki az táj zöldjébe, az erdő templomába, hogy a természettel ismét összhangba kerülve elcsendesedjen, elmélyedjen, lemossa magáról a város szennyeződéseit. Épp ellenkezőleg. Pont ugyan azt szeretné itt is folytatni, amit bent a városaiban tesz. A már bárhol nagy hangerővel működtethető hangtechnikai eszközeinek köszönhetően ide nem való hangerővel rendez itt is karaokei partit, hallgat rockzenét. Ez, nem egy helyén volt érzékelhető az erdőnek, kocsiból, hangfalakból, hordozható hangszórókból. Miért nem tud az ember lenyugodni? Miért nem tud csendesen lenni? Nem szemetelni ott ahol nem kellene elszórnia azt? Aktuális kérdések ezek, egyre fokozódó formában.