„Rózsáák Valériának! Róózsáák Valériának!” Szólt a régi sláger. De ezek itt most nem Valéria rózsái!
Kis utcákon közeledtem a tér felé. Minden lépésnél meg kellett állapítanom, hogy ez egy büdös város. Legalábbis errefelé az. Legtöbbször egy dohányos ballagott előttem, a falakon oldalt pedig kétes eredetű foltok. Lehetett kutya, lehetett ember. Hozzá az autók által eregetett termék, amit nem söpört el innen a szél olyan gyorsan. De mindezek ellenére voltak akik láthatóan jól érezték magukat ebben a városrészben. Örültem mikor végre megérkeztem.
Persze mit is kereshettem volna mást, mint egy geoládát. A ládika a park kerítésén kívül helyezkedik el mert a templom környezetét éjszakára bezárják. Érdekes a hely összkomfortossága. Van neki saját vécéje, vannak kukái, napozásra kiválóan alkalmas ülőpadjai és vannak rózsákkal teli virágágyásai.
Látogatásomkor is minden, napon elhelyezkedő pad foglalt volt. Lehet, hogy az erzsébetvárosiak nem jutnak máshol napfényhez?
A templom környezete belvárosi létére, szép. A templommal együtt pedig igazán szép! A sétányon már nem érződnek az írásom elején megállapítottak. Őrizve a parkot itt áll Szent Erzsébet szobra, kinek a legenda szerint – csodás módon – kötényében egykoron rózsákká váltak a szegények adományai.
S az is egy kisebb csoda, hogy november közepe lévén még mindig virágoznak a rózsák! Vagy csak én nem értek a rózsagondozáshoz? Mindenesetre kellenek az ilyen színfoltok egy városba!
