A Szárhegy lábánál fekszik Kőszárhegy. Ez ilyen egyszerű. A Szárhegyre felmenni is egyszerű. Na de ilyen csípős szélben!
Amikor a szél végre kisöpri a ködöt akkor örülünk neki, hogy ezt tette. De amikor minket is le akar söpörni a hegy tetejéről akkor már nem örülünk annyira neki.
Pedig most is ezt történt. Egy rövidke délutános ládakeresgélést terveztem Kőszárhegy környékén. Néhány óra volt csak az egész, de úgy átfújt a szél, hogy azt éreztem, mintha már napok óta kint lennék. Pedig a Szárhegy tetejéről csodás panoráma nyílik a környékre. A tiszta levegőben elláthattam egészen a Bakony csúcsán (Kőris-hegy) álló hófehér gömbig, kiszúrtam Csókakő várát és Székesfehérvár paneljeit.
Akár még jobban is élvezhettem volna a látványt, de inkább igyekeztem az erdő takarásába érni minél előbb. A nap sütött ugyan de nem sokat ért az ereje. Az erdő fái közt viszont – ahol a keresett geoláda is tartózkodott – egészen elviselhető volt az idő, így ott időztem többet.
No meg azért is, mert ott voltak a lyukak, amik már barlangok. A magyar természetvédelmi törvény szerint minden a földkérget alkotó kőzetben kialakult természetes üreg, melynek hossztengelye meghaladja a két métert, és – jelenlegi vagy természetes kitöltésének eltávolítása esetén – mérete egy ember számára lehetővé teszi a behatolást, az barlang. Hát a saját szememmel győződhettem meg róla, hogy ezek lehetővé teszik! Akkor ezek a lyukak tényleg barlangok! Egészen kis szobányiak. Ha olyan remeteféle lennék, akkor ezeket nagyon jól tudnám meditációra használni.
De nem vagyok az, így visszafelé jövet a civilizációba, még néhány fotót készítettem a fellelhető színekről és fényekről. Külön keresni kellett őket, mert ebben az évszakban nem sok van belőlük. A képek s a visszaút után igazán örültem, hogy befogadott végre a busz melege.
