Kis falvak, lankás dombok, erdők és öreg fák. Ilyesmi a zalai táj. Nekünk már kései arcát mutatta, de még így is szép volt. Hol is kezdtük?
Valahol Börzönce határában. Pontosabban a Börzöncei-hegyen a Szent Lőrinc kápolnánál, ahol GCBH ládájának kellett volna megbújnia, de nem bújt, mert nem volt épp a helyén. Ilyenkor persze a lelkes ládakereső nem tudja, hogy csak épp ő nem találja, vagy más sem találná. Ám szerencsére egy pinceajtón ott virított a pótjelszó, ami megmentette a lelkesedést, hogy aztán jöhessen a hely csodálata, ami a csípős időben már csak némi melegítő toporgással egybekötve volt élvezhető. De még így is na! Szóval az a tölgy, meg az a tér a templom előtt, s a kilátás az ellenkező irányba! A szőlőhegy még így novemberben is lenyűgöző volt.
Emberméretű odú a szőlőhegyi tölgyben
Egy rövidebb út után máris a következő helyre érkeztünk. Várfölde. A leírások szerint talán volt itt valamikor vár – legalábbis földvár – de a történelem s a korok viharai elsöpörték így manapság többségében már csak találgatásainkra hagyatkozhatunk. Az viszont nem volt találgatás tárgya, hogy Várfölde határában van egy tó s vele egy szabadidőpark. A tó partján álló vendéglőből épp kikászálódó helyi férfiak méricskélésének gyorsan tárgyai lettünk, hiszen errefelé épp sehol egy teremtett lélek, főleg aki éppen e helyre lett volna kíváncsi. De nekünk kellett az a geoláda – GCFV1 – így hát minden tekintet ellenére körbejártuk a területet s gyorsan, de nem feltűnésmentesen megkerestük a kis méretű dobozkát.
Égerek nézik magukat a várföldei tóban
Aki megnyerte a legszínesebb versenyt aznap
Várfölde szomszédsága Bánokszentgyörgy. Bánokszentgyörgy határában szőlőhegy. Sok az elhagyott telek fent, persze most nem volt szüreti szezon, s így összesen két emberrel találkoztunk felfelé menet. Az egyik az orrunk alá füstölt az égetnivalóival a másik pedig olyan szívélyességgel fogadott amit meg sem gondoltunk volna ezen a helyen. Pedig mi csak egy kilátó s geoládája – GCQRK – kedvéért kaptattunk, amit egy másik kedves ember épített akivel most nem volt szerencsénk találkozni. Ám a szomszédasszonya úgy fogadott mint valami régi ismerősöket. Megkínált itallal, elbeszélgetett s megmutatta az utat a kilátóhoz amit a szomszédja épített. Magának? Másoknak? Ki tudja? Mindenesetre csodás kilátás nyílt belőle a zalai tájra.
Kilátó és kilátása
Már majdnem sötétedett. Sietni kellett, hogy a hátralévő két láda még beleférjen az évszaknak megfelelő, gyors esteledés előtt. Mondanom sem kell, nem sikerült teljesen napvilágnál. De ha már eljöttünk errefelé akkor nem szabad volt kihagyni a helyet Oltárc mellett, ahol az erdő határán tábla fogadott. Behajtani csak engedéllyel! Ha valamelyest látni akartuk a vadregényes tájat s nem akartuk, hogy ránk zárják a sorompót akkor jármű lerak és irány gyalog szürkületben oda 4, majd vissza már sötétben ismét 4 km. Megérte. Persze jobb lett volna az alig használtnak látszó kisvasút mentén kényelmes, bámésztempóban baktatni de hát nem annak ideje volt éppen. Így GCMR a Márki-rét ládája gyors felkutatással, szemerkélő esőben, GCVDF a Várdomb-forrás ládája pedig már szinte sötétben találtatott meg. Talán soká lesz az alkalom, de ide érdemes lesz egyszer szép időben is visszajönni. Na most pedig irány a járgány s a szállás melege!
Kisvasút oson a vadonban