Gaja-völgy. Azt mondják a Bakony egyik gyöngyszeme. Ilyenkor kissé morcosabb arcát mutatja ugyan de gyöngyszemségéből így sem sokat veszít. Persze egy kis hó azért még elkelt volna.
Több év óta 31-én – így már hagyományosnak mondhatóan – a Gaja-völgyben tesszük év végi tiszteletünket, mielőtt véget érne a naptár. Délután Balinka előtt a völgy bejáratánál leszállunk a buszról és nekivágunk a menetnek. Végig a patak mellett a tóig, ahol a beálló házak asztalaira kitesszük a kis itókát meg a harapnivalót és megkoccintjuk az elmúlóban levő túraévet.
Az idén későn jött meg a hideg de a szilveszteri túránkkal együtt megérkezett. A völgy azonban még nem mutatott igazi téli arcot. Néhol még az igen alacsonyan szálló nap is besütött a magasabb falakra.
A patak vize csak itt-ott jegesedett meg cseppet. Hó sehol, de azért így is mutatós volt a táj. Persze kicsit színtelen – ahogy az ilyenkor leginkább illik – de az eligazító táblák sokasága s a melegítő italok ereje elég színfoltot ad ekkor is a turista számára.
Miután kellően átjárta a társaságot a csípős levegő, s kividámkodtuk magunkat a bőrjéggel borított tó partján, Bodajk felé vesszük ilyenkor az irányt. Fel a Vasutas kilátóhoz, majd le az Alba Regia-forrásig, át a vadkerítésen és szinte már bent is vagyunk a faluban. Itt még megmásszuk a kálváriát, ahonnan élvezettel pásztázzuk a környező települések sötétben csillogó fényeit, s aztán elkapjuk az esti buszt, hogy a városban szilveszterezni vágyókkal összemelegedve hazaérjünk még ebben az esztendőben.
